Családi Sportnap 2026
2026. május 16-a igazán különleges nap volt iskolánk életében. Megújult iskolaudvarunk átadásának örömére Családi Sportnapot szerveztünk, ahol szülők és gyerekek együtt élhették át a közös mozgás és kikapcsolódás örömét.
A programok között szerepelt labdarúgás, streetball és röplabda, emellett hat különböző akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket a családok. A kreatív tevékenységeket kedvelők számára gyöngyfűzés, képeslap- és könyvjelzőkészítés is várta az érdeklődőket, de társasjátékokra és sakkra is lehetőség nyílt. A gyerekek nagy örömmel vettek részt a mesesarok foglalkozásain is, amelyeket iskolánk könyvtárosa vezetett.
Az iskola épülete körül közös felfedezőúton járhattak végig a szülők, az esemény emlékeit pedig kreatív fényképekkel örökíthették meg. A nap hangulatát még színesebbé tette a fagylalt és a vattacukor, amely minden résztvevő arcára mosolyt csalt.
Hálával tartozunk a Harmopannak, a Harvíznek és a Perla Harghitának támogatásukért, valamint az Fk Csíkszeredának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a műfüves pályát és az Erőss Zsolt Aréna vezetőségének, hogy használhattuk a sportarénát. Köszönjük szépen!
Nagyméretű képek ITT.
Legfrisebb cikkek:
RO 

























































































































































































































































