Tanulmányi út Brüsszelben-2.nap
Reggel 6:20-kor keltünk, majd egy gyors reggeli után vonatra szálltunk, és a Parlamentarium felé vettük az irányt. Egy gyors biztonsági ellenőrzés után bementünk, ahol kaptunk egy audioguide készüléket, amellyel a kijelölt helyeken információkat tudtunk meghallgatni. Megtudhattuk, hogyan működik az Európai Parlament, milyen döntéseket hoznak, és hogyan dolgoznak a képviselők. Körbejártuk az egész kiállítást, megnéztük a különböző részeket, és a képviselők arcképeit is végignéztük.
Ezután egy ebédlőben ettünk, majd bementünk az Európai Parlament épületébe, ahol végighallgattunk egy bemutatót. Utána felülről is megnéztük azt a termet, ahol a képviselők a megbeszéléseiket tartják.
Majd sétáltunk egyet a Parc Léopold parkban, ami nagyon szép volt. Egy rövid séta után megérkeztünk a Brüsszeli Királyi Palota elé, amely nagyon impozáns látványt nyújtott, és még katonákat is láttunk szolgálat közben, ahogy az épületet őrizték.
Közben láttuk a Godfrey of Bouillon szobrot is, ami nagyon szép és érdekes volt.
Ezután metróval elmentünk az Atomiumhoz, amit kívülről néztünk meg. Ez egy hatalmas, atomot formázó építmény, amely Brüsszel egyik legismertebb látványossága.
Meglátogattuk az Atomium közelében lévő Mini-Europe parkot, ahol rengeteg nagyon szép és részletesen kidolgozott miniatűr épületet láttunk. Ezek valódi, híres helyeket mutattak be, például az Eiffel-tornyot vagy a pisai ferde tornyot. Miután végigjártuk ezt az izgalmas helyet, visszaültünk a metróra.
Ezt követően egy bevásárlóközpontba látogattunk, ahol lehetőségünk nyílt vásárlásra és az üzletek megtekintésére. Többen éltek is ezzel a lehetőséggel, és különböző termékeket vásároltak. A program után egy étteremben vacsoráztunk, majd metróval visszatértünk a szálláshelyünkre, ahol megbeszéltük a következő napi programot.
Összességében a nap nagyon jól telt, és reméljük, hogy a holnapi legalább ilyen izgalmas és jó lesz.
Biró Benedek VII.C
Boda Balázs VII.C
Legfrisebb cikkek:
RO 














